Neveléstörténet
Ha forráskutatásról, forráshasználatról van szó, akkor kétségtelen, hogy a neveléstudomány, a pedagógia területei közül a neveléstörténet a legnagyobb felhasználó.
A neveléstörténetet tudományrendszertanilag többféleképpen is besorolják. A neveléstudomány rész- és határterületeként egyaránt értelmezik. Annak minden más területével kapcsolatban áll, hiszen a neveléstörténet hozzájárul minden neveléstudományi terület globális értelmezéséhez azzal, hogy a történeti dimenzióval az előzményeket, korábbi elméleteket, megközelítéseket, megoldásmódokat és azok következményeit tárja fel, mutatja be. Ezekből adódóan folyamatokat tesz láthatóvá. Mindezek a jelen értelmezéséhez is hozzájárulnak és szélesebb látókört nyújtanak. (Kéri, 2001) De a történettudomány részének tekintő besorolást is találhatunk, amelyen belül is lehet a művelődéstörténet és a társadalomtörténet részeként is értelmezni. A történelem tudományának sok más ágához is szorosan kapcsolódik, kiemelhető ezek közül például: filozófiatörténet, tudománytörténet, helytörténet, családtörténet, írástörténet, egyháztörténet, könyvtártörténet, életmódtörténet, sporttörténet. (Kéri, 2001) Mindezek mellett a neveléstudományokra általánosan jellemzően a neveléstörténet kutatása sem függetleníthető más határtudományoktól, mint például a pszichológia, szociológia.
Mindebből jól látszik az együttműködés és a szóba jöhető források széleskörű áttekintésének szükségessége. A könyvtárak a neveléstörténeti kutatások számára elsődleges (szemtanúk, résztvevők által keletkezett) és másodlagos (közvetve tudósító) forrásokat egyaránt nyújtanak. De természetesen a kutatásba bekapcsolandók a könyvtári forrásokon túli egyéb források is. Az viszont általánosságban elmondható, mint minden történeti és nem történeti kutatásról, hogy a hatékony kutatás a könyvtári. vagyis a publikált források áttekintésével kezdődik.